Az életünk során számos olyan alkalom van, amikor nagyobb mennyiségű hulladékot, lomot, építési törmeléket halmozunk fel, és annak eltüntetésére valamilyen megoldásra van szükségünk.
Ilyen esetekben meg kell találni azt a szolgáltatót, amelyik nemcsak elszállítja, hanem konténereket is biztosít a hulladékok összegyűjtéséhez.
Azért is fontos megoldást találni a lomok, hulladékok eltávolítására, mert a rendezetlen környezeten kívül egészségügyi biztonsági kockázatot is jelent a felhalmozódott szemét. Már a tárolása sem mindig oldható meg könnyen, az elszállítását pedig kifejezetten problémás lehet egyedül logisztikázni.
Íme a megoldás: konténeres elszállítás.
A cégünk által kínált szolgáltatást lomos konténerek bérlését éppen úgy igénybe lehet venni épületek bontásából, építkezésekből létrejött törmelékek esetén, mint pl.hulladékok, lomok eltávolítására. Ha ilyet bérel, biztosan a megfelelő módon veszik kezelésbe az Öntől elszállított anyagot.
Hulladékmennyiségének megfelelően választhatja ki a lomos konténereket a cégünk által kínált különböző méretek közül.